Nyílt napok

Tisztelt Szülők, kedves Diákok!

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk 2018. november 12. és 15. között középiskolánkban.
2018. évi nyílt napok programja:

12:00: Iskolánk diákjai fogadják a vendégeket a bejáratnál.
12:10-12:40: Igazgatói köszöntő
12:45-től: Tanórákon való részvétel, az előzetes regisztráció szerint
vagy az iskola megtekintése, tájékoztató az iskola életéről

Tanórákra való regisztráció ITT lehetséges.

A nagyításhoz kattintson a képre!

Egy látogató legfeljebb két tanórára tud regisztrálni, egy tanórán maximum 10 fő vehet részt.
A szabad helyeket a program folyamatosan frissíti és mutatja egy-egy tanórán a szabad helyek számát.
Amennyiben regisztráltál, de valamilyen ok miatt mégsem tudsz részt venni az órán, akkor azt a rendszertől kapott jelszó segítségével törölni tudod, vagy e-mailben jelzed a változást a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, hogy más lefoglalhassa a helyet.

Barta Andrea Ágnes
igazgató

Elérhetőségeink

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági
Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Cím: 1039 Budapest, Hatvany Lajos u. 7.
Telefon: 454-0570
E-mail: igh@viszki.hu, info@viszki.hu, vargatitkarsag@gmail.com
Az iskola OM azonosító száma: 203061

Térkép