Szabadka 2017 - Sikeres vállalkozások a határon innen és túl

Utazásunk a Határtalanul program keretében

Szabadka

Az ötnapos utazás legelső napjának délutánján érkeztünk Szabadkára, ahol a szállás elfoglalása után a partneriskolába mentünk. A két osztály játékos vetélkedő keretében kezdett ismerkedni egymással, illetve bemutatót láthattunk a kinti iskola képzéseiről, az iskola történetéről és a képzési struktúráról. Meglepetésként a fogadó diákok rögtönzött koncertet is tartottak. A második napon szakértői előadást hallhattunk a Magyar Nemzeti Kereskedőház Szabadkai Regionális Irodájának vezetőjétől, aki a szerbiai magyar vállalkozásokról tartott beszámolót. Délután a szabadkai diákok vezetésével városnézésen vettünk részt, jártunk a Városházán, a kilátóban, a Városi Múzeumban, illetve felfedeztük a belvárost. A harmadik nap buszos kirándulásra indultunk, hogy felfedezzünk néhány szerbiai magyar vezette kisvállalkozást. Elsőként a Lugosi-tó melletti Róka-tanyára vezetett utunk, ahol a kemencében készült ebéd elfogyasztása után meghallgattuk az üzemeltető előadását a hely ökológiai sajátosságairól és a falusi vendéglátóhelyként működő tanya gazdasági tevékenységeiről. Az ebéd után Zentára utaztunk a Reél kézműves csokoládé manufaktúra üzemébe. A csokoládék megkóstolása mellett a tulajdonos beszámolt a vállalkozás indításának ötletéről, a kezdetekről és a sikeres cég jelenlegi helyzetéről. Késő délután felfedeztük a Palicsi-tó környékét. Este betekinthettünk a szabadkai magyar színházi életbe: magyar nyelvű színi előadáson vettünk részt a Szabadkai Népszínház előadásában. A következő nap délelőttjén a hatalmas szabadkai piacra mentünk. A délutáni szabadidőt a két osztály diákjai közösen töltötték. Az ötödik nap reggelén gyors búcsút vettünk a várostól és az új barátoktól.


Budapest

A szabadkai partneriskola diákjai négy napot töltöttek Budapesten. Az első nap, a korai délutáni érkezés után a szabadkai diákok megismerkedtek iskolánk képzéseivel, az iskola épületével, illetve közös sportfoglalkozáson és társasjátékozáson vettek részt a fogadó osztállyal. Mivel a szabadkai iskolának nincs tornaterme, a legnagyobb élményt a hatalmas tornateremben folytatott barátságos röplabdamérkőzés, illetve a mászófal kipróbálása jelentette a vendégeknek. Este diákjaink vezetésével buszos városnézésre indultak, hogy megcsodálják a kivilágított Budapestet. A második nap délelőtt Pilisvörösvárra mentünk, ahol látogatást tettünk a Szamos Marcipán üzemébe. A vállalkozás történetének és működését befolyásoló piaci tényezők megismerése után megtekinthettük a gyártási folyamatot és megkóstolhattuk a végeredményt is. A harmadik nap Visegrádra és Szentendrére kirándultunk, ahol az idegenvezetést diákjaink tartották. A közös pizzázás után délután szakértői előadáson vettünk részt az iskolában a magyarországi vállalkozási környezetről. A szakértői előadás után műhelymunka kezdődött, ahol a diákok a tankockák elkészítésén dolgoztak. Utána ismét sportversenyek és társasjátékok következtek, miközben a diákok egy része a bográcsban készülő vacsora elkészítésénél segédkezett. A negyedik nap délelőttjén elbúcsúztunk vendégeinktől, akiknek láthatóan ugyanolyan felejthetetlen élményt jelentett a budapesti utazás, mint amilyen számunkra a szabadkai kirándulás volt.

Elérhetőségeink

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági
Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Cím: 1039 Budapest, Hatvany Lajos u. 7.
Telefon: 454-0570
E-mail: igh@viszki.hu, info@viszki.hu, vargatitkarsag@gmail.com
Az iskola OM azonosító száma: 203061

Térkép