Szakma Sztár

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara idén a 10. jubileumi Szakma Sztár Fesztivált szervezte meg. Az idei évi Szakma Kiváló Tanulója Verseny (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) elődöntőjének írásbeli dolgozatait országosan 5 255 diák írta meg. Ezután minden szakképesítésben február 25-étől március közepéig válogatók kerültek megrendezésre, erre 456 versenyző jutott be, köztük iskolánk diákja, Király Nikolett, 3/11.A osztályos tanuló.
Felkészítő tanár: Friedrichné Irmai Tünde

Szabad a vers!

Verspályázat általános iskola felső tagozatos és középiskolás diákok számára.

A pályázati felhívás ITT olvasható.

Díszcsomagolás verseny

2017. március 23-án az 1/9.A osztály két tanulója, Kardos Tímea és Juhász Nikolett, Tatabányán csomagolási versenyen vettek részt. Nagyon ügyesek voltak és külön szóbeli dicsétetet kaptak.
Felkészítő tanár: Friedrichné Irmai Tünde

          

 

2017. április 11-én a Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági SZKI-ban megrendezett csomagolási versenyen három iskola 17 tanulója versenyzett. Iskolánk 1/9.A osztályából Kardos Tímea, Juhász Nikolett, Óvári Botond és Török Gábor vett részt a versenyen. Juhász Nikolett harmadik helyezett lett! Gratulálunk!
Felkészítő tanár: Friedrichné Irmai Tünde

                    

          

Tanulmányi versenyek 2016-2017

Verseny Helyszín, időpont Résztvevők  Eredmény  Felkészítő tanárok
 "Így írtok ti..."  kreatív diákíró verseny  A "Medáliák" Művészeti, Kulturális és Oktatási Egyesület és a Szent István Közgazdasági Szakközépiskola szervezte online szépírói verseny 2016. november 9.

Bencsik Barbara (10. D)

Szédeli Vivien (10. C)

Bali Anita (10. C)

Erdős Kornélia (10.C )

Starczewszki Brúnó (10.C)

Szendi Zsadány (10.C)

Szigetvári Jennifer (10.C)

Különdíj: Szédeli Vivien (10.C) és Bali Anita (10.C) Sziládi Lívia
 BGSZC által szervezett német verseny 2017. március   Árvai Alexa (11.B)

1. helyezett

 

 

CBA-verseny - 2016. április 28.

A CBA Tanulmányi Versenyt hirdetett „Legyél te az év gyakornoka” címmel a partner szakközépiskolai nappali tagozatos eladó és kereskedő képzés tanulói részére.

A tanulmányi verseny célja: az eddig elsajátított elméleti és gyakorlati szakmai tudás bemutatása, elméleti és gyakorlati megmérettetés.

A verseny győztesei mindkét szakmában iskolánk tanulói: Balogh Orsolya kereskedő és Ágoston Nikolett eladó. Büszkék vagyunk rátok!

Köszönet a felkészítő tanároknak és elsősorban Greffné Papp Márta boltvezetőnek.

Balogh Orsolya: „Eljött az eredményhirdetés, nagy izgulás és ott tudtuk meg, hogy mi ketten vittük el az 1. helyezést mindkét kategóriában. Hatalmas élmény volt, ami májusban folytatódik Domony völgyben, ahova meghívást kaptunk a CBA éves rendezvényére.”

Oklevél, emléklap

Oklevél helytörténet                             Emléklap

 

Disputa                             Oklevél

 

Emléklap                             Verseny

Elérhetőségeink

Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
Varga István Kereskedelmi, Közgazdasági
Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Cím: 1039 Budapest, Hatvany Lajos u. 7.
Telefon: 454-0570
E-mail: igh@viszki.hu, info@viszki.hu, vargatitkarsag@gmail.com
Az iskola OM azonosító száma: 203061

Térkép