Idegen nyelvű ipari és kereskedelmi technikus
Kereskedelem
Tovább
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum
Az általános iskolai tanulmányok befejeztével továbbtanulási lehetőségként választhatók a szakképző iskolák, illetve a technikumok.
A szakképző iskolában 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.
A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban is alapvizsga zár.
A tanulóknak a jelentkezéskor tehát elég az ágazatot megjelölniük. A közös ágazati alapok megismerését követően kell csak eldönteniük, hogy mely konkrét szakmát szeretnék a szakképző iskolában 2, technikumban 3 éves szakirányú oktatás során elsajátítani. A szakirányú oktatás cégek közreműködésével, valós munkakörnyezetben megvalósuló duális szakmai oktatás keretében, vagy ilyen lehetőség hiányában az iskola tanműhelyében zajlik.
A technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. A képzés során matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból az oktatás érettségi vizsgával zárul. A technikumi tanulmányok végén letett szakmai vizsga ötödik érettségi vizsgatárgyként emelt szintű érettséginek felel meg. A technikum elvégzése után tehát a tanuló egyszerre kapja kézbe az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet, valamint még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetősége van. Mindez lehetőséget nyújt a felsőoktatásban való továbbtanulásra is. A szakképző iskola a mesterembereket képzi. Annak, aki az iskolában szakmát szerzett, a ráépülő, specializáló szakmai képzéseknek köszönhetően számos lehetősége van a továbblépésre, szakmai ismereteinek magasabb szintre emelésére. Vagyis egy jó szakma ugyanúgy lehetséges karrierutat jelent, mint egy diploma. A jó szakembereket megbecsüli a társadalom. A szakirányú oktatás mind a szakképző iskolában, mind a technikumban elsődlegesen vállalati helyszínen, duális partnereknél valósul meg. Mivel a duális képzőhellyel kötött szakképzési munkaszerződés alapján a tanulókat munkabér illeti meg, már tanulmányaik során rendszeres jövedelemhez juthatnak. A szakképző intézmények első szakmájukat tanuló diákjainak ösztöndíj jár, amelynek egy része egyösszegű pályakezdési juttatásként kerül kifizetésre a szakmai vizsga sikeres teljesítését követően.
Az egyes iskolai, helyi szakmai programok az óraszámok és a struktúra tekintetében némileg eltérhetnek egymástól, de a szakmai oktatásnak minden esetben meg kell felelnie a Képzési és Kimeneteli Követelményekben meghatározott tartalmaknak. Az új szakképzési rendszerben a duális képzőhely a szakképző intézménnyel közösen felel a szakmai vizsgára való felkészítésért. Az iskolák más és más duális partnerrel állnak kapcsolatban. Az iskola és a partner közötti megállapodás tartalmazza, hogy hány napot van a tanuló az iskolában és hány napot a duális partnernél. Az ágazati alapvizsgát követően a tanulók akár több időt tölthetnek a duális képzőhelyen, mint az iskolában. Technikumban az ötödik évfolyam már szinte csak a gyakorlatról szól.
A felsőoktatási intézménnyel közösen kidolgozott szakmai program alapján folytatott, emelt szintű szakmai tudást biztosító képzés azoknak a jó tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulóknak ajánlott, akik tudatosan szeretnék építeni jövőjüket. A tanulók a képzés megfelelő tanulmányi eredménnyel történt teljesítését követően egyenes úton, már megszerzett kreditekkel juthatnak be az adott egyetem szakirányú képzésébe.
Kereskedelem
Kereskedelem
Oktatás
Oktatás
Gazdálkodás és menedzsment
Turizmus-vendéglátás
Iskola OM azonosítója | 203061 / 020 |
Iskola címe | 1039 Budapest Hatvany Lajos utca 7. |
Telefonszáma | +36 1 454 0570 |
E-mail címe | titkarsag@viszki.hu |
Honlap | https://bgaz-varga.www.intezmeny.edir.hu/ |
Nyílt napok ideje
Pályaválasztási szülői értekezlet időpontja | 2025. november 11-12-13. 2025. december 15-16. 2026. január 27-28. 2026. február 16-17. 2026. március 25. A jelzett napokon 11:45 órától igazgatói tájékoztató, majd 12:45-től nyílt órák megtekintése. Előzetes regisztráció szükséges. Pályaválasztási szülői értekezlet időpontja: 2025. november 11-én 18:00 óra. |
Felvételi vizsga információk | A Gazdálkodás és menedzsment, Kereskedelem és Turizmus-vendéglátás ágazatra jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát kell tenni, valamint felvételi beszélgetésre kerül sor. A beszélgetés témakörei:
A felvételi pontszámot az írásbeli vizsga, a felvételi beszélgetés, illetve a 7. év végi és a 8. félévi osztályzatok (magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, történelem, matematika) alapján határozzuk meg. Az Oktatás ágazatra jelentkezőknek pályaalkalmassági vizsgán kell részt venni, illetve az általános iskolai jegyei kerülnek beszámításra: a rangsorolás a 7. év végi és a 8. félévi osztályzatok alapján történik. Figyelembe vett tantárgyak: irodalom, magyar nyelv, idegen nyelv, történelem, matematika. Tantárgyi felmentés esetén digitális kultúra vagy földrajz tantárgyakat vesszük figyelembe. |
Pályaalkalmassági követelmény: | Oktatás ágazatra jelentkezők pályaalkalmassági vizsgája két részből áll:
Gazdálkodás és menedzsment ágazatra jelentkezőknél a matematika értékelése alól való mentesség felvételt kizáró ok. Turizmus-vendéglátás ágazatra jelentkezőknél az idegen nyelv értékelése alól való mentesség felvételt kizáró ok. |
Osztály | Képzési forma | Ágazat/tagozat | Tagozatkód |
1 | Technikum, 5 éves angol | 13. Kereskedelem | 0201 |
1 | Technikum, 5 éves angol | 9. Gazdálkodás és menedzsment | 0202 |
2 | Technikum, 5 éves angol, második nyelv német, francia vagy spanyol | 24. Turizmus - vendéglátás | 0203 |
1 | Technikum, 5 éves angol | 18. Oktatás | 0204 |
Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum